ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN

Itt mindent megtalálsz ami érdekes, extrém, vicces, és még sok hasznos dolgot


A fal



1982-ben a spanyolországi Ponferrado városában lebontottak egy régi házat. A több mint száz éves falakat eltakarító munkások a történelmi városnegyed épségére való tekintettel nem alkalmaztak robbantást, hanem felülről lefelé haladva téglasoronként bontották le a vastag falakat. Az egyik szinten váratlanul egy emberi koponyával néztek farkasszemet. Megdöbbenve bontották tovább a falat, mert gyanították, hogy a koponya alatt egy egész csontváz rejtőzik a falban. Közben a munkavezető bűntényre gyanakodva értesítette a rendőrséget. Az eset különlegességére való tekintettel bűnügyi szakértőket is hívtak a helyszínre, és az ő jelenlétükben folytatták a bontást. A munka előrehaladtával mind döbbenetesebb látvány tárult a jelenlevők szeme elé. A falban egy 20-25 éves férfi csontvázát találták, meglehetősen szokatlan formában. A gyanút, hogy az építők annak idején egy halottat falaztak be, kénytelenek voltak elvetni. Ugyanis a téglák között nem találtak emberi test befogadására alkalmas üreget. A fal és a csontváz szerves egységet alkotott. A szakértők szerint a fiatalember kb. 70 évvel ezelőtt került a falba, de hogyan? Hiszen a bordái között, a valamikori testében is téglák voltak. Az egyik bordacsontja és a bal alkarja pedig egyenesen benne volt egy-egy téglában. A ház építési idejéből arra következtettek, hogy a fal már rég ott állt, amikor egy ember valamilyen általuk ismeretlen módon belekerült. Úgy nézett ki, mintha át akart volna sétálni rajta, de nem tudott kijönni belőle, így az építmény foglya maradt. Feltehető azonnal életét vesztette.







Köd előttem, köd utánam!



1969-ben a brazíliai Sao José de Rio Preto városában egy kis családi összejövetel volt, ahol a rokonság az egyik nagybácsi születésnapját ünnepelte. Az eseményen részt vett a 37 éves Paulo da Costa is. Délután kiment a teraszra egy kicsit körülnézni. A sarkig kitárt ajtón át mindenki látta, amint a korlátnál állva a várost szemlélte. Még egy perc sem telt el, amikor a húga csodálkozva felkiáltott. Paulo eltűnt! Ez a megállapítás azonban nem teljesen felelt meg a valóságnak, mivel a többi családtag egyöntetű véleménye szerint nem egy pillanat alatt tűnt el. Semmivé válásának folyamata 8-10 másodpercig tartott. Először a két lába tűnt el. Rémisztő látványt nyújthatott a levegőben lebegő csonka test, így nem csoda, hogy a rokonok nem mertek a segítségére sietni. Paulo alighanem észrevette a rémült pillantásukat, és lenézett a lábára. Döbbenten állapította meg, hogy nagy bajban van, és segélykérő pillantást vetett a családjára. Kiáltani is akart, de erre már nem volt ideje. A szemtanúk elmondása szerint testének szélei vibrálni kezdtek, majd eltűntek a karjai és a feje is. A kontúrvonalak elmosódása úgy ment végbe, ahogyan kánikulában a forró országút felett reszket a levegőréteg. Utoljára még látták a szemét, azt a kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt. Utána nyomtalanul eltűnt a világunkból. A jajveszékelő rokonok riasztották a szomszédokat, majd kihívták a rendőrséget is. Átkutatták a terasz környékét, majd a kertet, végül a szomszédos házakat, de sehol sem találták meg. Másnap lebontották az egész teraszt, de hiába vizsgálták a törmeléket, nem bukkantak a nyomára. A család ma sem érti, hogy mi történt. Egy idő után a bíróság hivatalosan holttá nyilvánította az eltűntet. A család ebből a nem mindennapi fizikai jelenségből csupán annyit fogott fel, hogy Paulo "szétfolyt a levegőben".







A múmia



1961 novemberében az észak-angliai Darlingtonban. David Lowe 48 éves hivatalnok és felesége mit sem sejtve nézték a tévé aznap esti műsorát, amikor az asszony megunta, és felment a hálószobába. Lowe azonban végignézte a filmet, és csak egy óra múlva ment utána. Mivel nem akarta felébreszteni a feleségét, sötétben vetkőzött le. Már-már lefeküdt, de gyanús volt neki a mélységes csend, és hogy nem hallotta a felesége lélegzését. Furcsa érzése támadt, és mégiscsak felkapcsolta a villanyt. Szörnyű látvány tárult eléje. A felesége már nem élt. Döbbenetét fokozta, hogy szemmel láthatóan nem egy szokványos elhalálozás történt. Az asszony teste ugyanis megbarnult, összeaszott. Az iszonyodó férj az ágyban egy múmiát talált. Nyitott szájából kiállt hiányos fogsora. A kihullott fogait később megtalálták a szájában. A rendőrök és a halottkém egyéb rendellenességet is felfedeztek a hálószobában. A virágvázában elfeketült növényi rostokat találtak, amelyek az előző nap belehelyezett virágcsokor maradványai lehettek. Az ágyneműk és a bútorhuzatok is magukon viselték az eltelt hosszú idő nyomait, holott Loweék az esetet megelőző évben új hálószobabútort vásároltak. Feltűnt még, hogy a padlót és a berendezési tárgyakat vastag porréteg borítja, amelynek lerakódásához több évtizedre van szükség. Ez korábban nem képződhetett, mert az asszony minden nap kiporszívózta a szobát. A férj felismerte a halottban a feleségét, bár a 42 éves asszony inkább a saját nagyanyjára hasonlított. A boncolás során arra a megállapításra jutottak, hogy az elhunyt egy 85-90 éves nő volt, aki halála után évekig temetetlenül feküdt, és a holtteste a száraz levegőn mumifikálódott. A férjnek sejtelme sincs arról, hogy röpke 1 óra alatt hogyan öregedhetett a felesége 30 évet, miközben aludt. Ezután meghalt, majd mumifikálódott anélkül, hogy akár ő, akár a szomszédok bármilyen rendellenességet tapasztaltak volna a környéken.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 86
Heti: 339
Havi: 1 474
Össz.: 610 905

Látogatottság növelés
Oldal: Érdekes történetek 2 új
ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN - © 2008 - 2024 - hifivilag.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »